hazudni, játszani, 47 évesen? Miért? Mi értelme van? Azon nőttem fel, hogy sem szeretetből, sem barátságból, sem szánalomból nem hazudunk. Magunknak sem. Az "ember" ne hazudjon. Nem tudom, mit csináljak. Kezdjem el mantrázni magamnak, hogy ... nem érdekel a neve, Attila vagy Zsolt, vagy Laci, vagy…

... bírtam. És most, most sem érzem, hogy el lennék veszve. Nem vagyok tökéletes, félek, aggódom, szorongok és szomorú vagyok, és ott a szégyen, mint annyiszor, és a nem-jóság hullámai, amik körbe nyaldosnak, és rombolják a partjaimat, mint egy szigetnek. Meg a kísértés, nyilván és újra: talán…

Szerelmem (mer' ha már, akkor én is mondhatom ezt, még ha nem is poénból), csöndben vagyok, mert úgysem tudok semmit mondani azon kívül, amit tudsz, de ami nem érdekel. Legfeljebb annyit a hétvégéhez, meg az életünkhöz, lábjegyzetben: igen, tudom, hogy beteg vagyok, mentálisan rokkant.Leginkább…