amit nem szabad erőltetni, de amit le kell írni mégis, magamnak, magunknak

Feljegyzések kettőnknek

Feljegyzések kettőnknek

(un) ano de soledad...

2016. december 15. - Francescoli

van lassacskán négy napom, amivel nem tudok mit kezdeni. Felkavarodtam, és nem ülepedtem le. Régi - és rossz! - szokás szerint hánykolódom a hülye vagyok-boldog vagyok-kemény vagyok-naiv vagyok hullámokon.

és megmagyarázok magamnak mindent: az olvasott, de le nem reagált üzeneteket, a titokzatos-sejtelmes fél- és egész mondatokat... és persze, hogy minden beleillik a fekete-fehér puzzle-ba. 

Vége lesz ennek egyszer? Nagyon remélem.

Ma, holnap, hétvégén? Szeretném...

Képes leszek felállni, és leporolni magamról a sötét gondolatokat? Ebben is csak bízni tudok, ahogyan magamban is. Nincsen más, amibe kapaszkodhatnék - ezért erősen szorítom magam.

Tehetek még valamit? Pszichológus és/vagy ima. Más nem jut eszembe...

 

2016-09-27 most kezdjek el?

hazudni, játszani, 47 évesen? Miért? Mi értelme van? Azon nőttem fel, hogy sem szeretetből, sem barátságból, sem szánalomból nem hazudunk. Magunknak sem. Az "ember" ne hazudjon.

Nem tudom, mit csináljak. Kezdjem el mantrázni magamnak, hogy

... nem érdekel a neve, Attila vagy Zsolt, vagy Laci, vagy Béla? Akár kibaszhat velem az isten úgy is, hogy Sándor...

... én, én, és csakis én voltam és vagyok a hülye, ha csak azt fogom fel, ami nekem jó? Hogy a nálamalvásban, a bécsben-prágában-héregben-délegyházában reményt és biztatást látok, hogy félreértem, amikor már nem akarsz lefeküdni velem, amikor már nem érsz rá, amikor már nem vagy a társkeresőn, amikor már terhes a jelenlétem...?

... nem ölhetek meg minden férfit a földön, mert ha egyedül maradok, akkor sem lehetek én az embered?

Nem vagyok ezekre képes. Mondhatom, de tudni fogom, hogy hazugság, szánalom vezetne magam iránt. Azt mondtad a vers kapcsán, hogy a címe rossz. Pedig nem. A címe sajnos nagyon jó, megéreztem a pillanatot.

És a legdurvább még mindig hátra van: a nagy beszélgetés, amikor mindent és annál is többet elmondok, és bőgve-üvöltve, vagy megtörten-motyogva... vagy fogalmam sincs, hogyan - és amikor a gyönyörű cirombás szemedben csak annyit látok majd: "mikor fejezi már be, mikor mehetek már el?!"

Tudom, milyen rettenetes lesz, mégis, mennyire várom.

...

Sokszor és sokat gondolkodtam eddig a hitről. Mostanra azt hiszem, pontosan tudom, milyen és mitől működik, mitől megingathatatlan. mert nem racionális.

ápr. 29 - milyen sokáig....

... bírtam. És most, most sem érzem, hogy el lennék veszve. Nem vagyok tökéletes, félek, aggódom, szorongok és szomorú vagyok, és ott a szégyen, mint annyiszor, és a nem-jóság hullámai, amik körbe nyaldosnak, és rombolják a partjaimat, mint egy szigetnek. Meg a kísértés, nyilván és újra: talán egyszerűbb volna hagyni az egészet a picsába, megtanulni teljesen egyedül boldognak lenni, és várni, hogy egyszer majd te keress, te hívj, azzal, hogy szeretsz velem lenni, hiányzom, olyannak és úgy, amilyen és ahogy vagyok. És nem egy-egy programra, hanem minden szarral együtt, egy életre. és akkor talán bizonyosságot szerezhetnék, és eljönne a nyugalom, a boldogság és a biztonság ideje.

De ez nem megy. Túlságosan öreg vagyok, túl sokat kockáztatnék, és túl messzire mentem már, hogysem visszaforduljak.

Azt kell folytatnom, amit az elmúlt hónapokban - és túl kell élni azokat a napokat (néha csak órákat, sőt, időnként csak pillanatokat már...), amik a bizonytalanságról, a kilátástalanságról, a fáradtságról és a lemondásról szólnak. Praktikák, önfigyelés, türelem és önszuggesztió. Na meg egy kis NLP, az is nagyon jó lenne!!!

 

Este koncert, el kellene engednem magam, kimutatni-elmondani, ami nyomta, nyomja a szívemet, aztán pedig jól érezni magam veled, melletted és benned. Épp' mint mostanában annyiszor. És akkor megint tettem egy jó lépést a biztonság, a férfiség, a te-férfid, a te jó férfid állapot felé.

2016-09-26 Szerelmem-től szerelem-ig

Szerelmem (mer' ha már, akkor én is mondhatom ezt, még ha nem is poénból),
csöndben vagyok, mert úgysem tudok semmit mondani azon kívül, amit tudsz, de ami nem érdekel.

Legfeljebb annyit a hétvégéhez, meg az életünkhöz, lábjegyzetben: igen, tudom, hogy beteg vagyok, mentálisan rokkant.
Leginkább onnan tudom, hogy egészséges pszichéjű, normális önértékelésű ember szombaton nem ment volna vissza az asztalodhoz, pláne nem két sörrel. (Maximum eggyel, hogy azt rád öntse és utána távozzon).

Remélem édesapád jobban van?  (elég rossz érzésem volt, olyan megmagyarázhatatlan "valami történik" érzés, vasárnap egy után, kettő előtt. Azt hittem, hogy éppen akkor ejtitek meg azt a nagy beszélgetést, ami lassan fél évszázada várat magára - és ahogy érzem, váratni is fog még egy darabig.) És a szomorú az, hogy nem mi repülünk, hanem helyettünk az idő, el...

Nem hibáztathatlak, nincs hozzá sem jogom, sem kedvem. Nem, nem fáradtam bele, nem is fogok sose' - csak nagyon megalázónak érzem a bizonygatást, a küzdést valamiért, ami úgy néz ki, hogy csak a szavak szintjén fontos. A barátság extrákkal, meg extrák nélkül is nekem mást jelent. Őszinteséget, képességet arra, hogy ott legyek, ha a másik szomorú, elesett, ha baja van. Még akkor is, ha éppen miattam az. Vagy akkor a legjobban.

Hiszed vagy sem, énnekem a legfontosabb, hogy boldog légy. Ha a Földön bárkivel, csak velem nem, hát akkor úgy. Én már nem vagyok kíváncsi az igazidra, hogy tart-e addig, míg meghalsz vagy ő meghal, nem érdekel, milyen lesz, nem érdekel, fogja-e a kezedet vagy te az övét... ha mi egymásét nem foghatjuk, akkor ez mindegy. Fáj így is, éppen eléggé a hiábavalóság.

Hogy használom a te szavaidat? Hát istenem, most én vagyok úgy, ahogy te voltál valamikor. Ha emlékszel az érzésre, tudod: ilyenkor nincsen visszafogottság, kultúra, nyugalom és racionalitás. Csak ami mindent felülír, a szerelem.

dec. 31. - két rövid vers, magunknak, kommentár nélkül

Áldalak búval, vigalommal

 

Áldalak búval, vigalommal,
féltelek szeretnivalómmal,
őrizlek kérő tenyerekkel:
búzaföldekkel, fellegekkel.
Topogásod muzsikás romlás,
falam ellened örök omlás,
düledék-árnyán ringatózom,
leheletedbe burkolózom.
Mindegy, szeretsz-e, nem szeretsz-e,
szívemhez szívvel keveredsz-e,
látlak, hallak és énekellek,
Istennek tégedet felellek.
Hajnalban nyujtózik az erdő,
ezer ölelő karja megnő,
az égről a fényt leszakítja,
szerelmes szívére borítja.

 

 

* * *

 

Késő kegyelem

Mit kezdjen, akit elitélt,
de fölmentett később az ég,
megvonva tőle a halált,
mikor már megadta magát?

Kit mindenétől üresen
talált a szörnyű kegyelem,
megsemmisülten, mielőtt
a semmi habjaiba dőlt!

Mit kezdjen itt! Közületek
talányait ki fejti meg?
Szorongva anyját kémleli:
ha elzokoghatná neki!

Fogódzanék akárkibe,
de nem lesz soha senkije;
szeméből, mint gazdátlan ág,
kicsüng a pusztuló világ.

 

dec. 30. - talán...

Éppen csak 30-a, pár perccel ezelőtt lett vége a meccsnek (ami fantasztikus volt, sportélményként és mint "terelés" is remekül működött!).

Tele vagyok reménnyel, ezután a nagyon jó beszélgetés után. Elmondhatatlan, mennyi mindent kaptam én tőled, aki sokkal rosszabb helyzetben vagy. Most legalábbis. És hogy rám gondolsz, engem féltesz, hogy ilyesmikkel foglalkozol, mint az én jövőm - nagyon meghatódtam, na!

Hogyan lehetek méltó erre? csak úgy, hogy normálisan próbálok viselkedni (és átkeretezni reakcióimat, a veszteségre, a félelemre, a kilátástalanságra adott reakcióimat, mert ezt lehet, sőt, ezeket KELL!).

És hidd el nekem, én tényleg jobban szeretlek annál, hogy elbírjam a teljes veszteséget. Egyszerűen szükséges, hogy magam mellett tudjalak, érezzelek, mint embert. És ha te is elfogadsz engem, minden hülyeségemmel, különbözőségemmel és furcsaságommal, akkor van remény, hogy minden jó lesz. Hogy "boldogulunk", és addig is, míg ez bekövetkezik, nagyon-nagyon jó kapcsolatban leszünk. Vagyis: maradunk.

Nyitott vagyok, az is maradok. Figyelek magamra és figyelek azokra, akik figyelnek rám. "Megígérem", hogyha úgy adódik, igenis fogok csajozni, nem mint Max tette régebben, hanem mint egy 46 éves faszi teszi, aki jelenleg nem boldog, mert elbaszta élete legjobb lehetőségét, de nem adja fel, mert tudja, hogy tud szeretni, képes megtartani, elköteleződni, dönteni és végigcsinálni... miközben képes felismerni, ha EZ mégsem AZ, és szeretettel, de határozottan le- és továbblépni ilyenkor.

Ezekben bízom. És van sok tervem, veled közösen is. Mert mondom megint: nem "szabadulsz" egykönnyen, mint emberedtől, barátodtól, aki mindig ott van és lesz neked.

 

És azt hiszem, ezután a bejegyzés után nyugodtan megmutathatom ezt a blogot, ahogyan odaadhatom a "makettem" maradékát, immáron gyűrű nélkül. Mert érteni és értékelni fogod. Ahogy a gyűrűt is! (örülök neki! :-) )

 

Era, mint Edith Piaf: nem bánok semmit sem! Se múltat, se jövőt. Nincsen terv, nincsen kizárt dolog, csak a szeretet. (és ha van szex meg rakkenroll, akkor az. Miért is ne?)

 

 

dec. 15 - bebugyolálni

Ma eszembe jutott amit annyiszor elmondtál a csecsemőről és a szeretetről. Amit annyiszor elmondtál, amikor nem volt még fülem. Vagy ha volt is, nem működött.

"Tedd ki a napra, vagy éppen a hóba, meztelenül, és mondd neki, mennyire szereted. Mi fog történni, szerinted?Vajon túléli-e ezt a te nagy szeretetedet?!"

Nem tudnék jobbat elképzelni, mint hogy bebugyolálhassalak.

süti beállítások módosítása